Magyar nyelvű Joomla! 1.5 súgó Valentin-napra

sugoA szoftvereket használók a funkciók megismeréséhez előszeretettel tanulmányozzák a kísérő dokumentációt. Azaz tanulmányoznák, mert a szoftverhonosítások leginkább csak a kezelőfelület elemeire terjednek ki. Így volt ez a Joomla! 1.5 esetében is, mígnem két tavalyi dokumentációs tábor (az elsőn mi is részt vettünk) eredményeképpen készült el az angol nyelvű online súgó. Ez a múlt év nyarán megjelent segítség a forrása a most közreadott magyar nyelvű súgónak.

Mintegy 70.000 szóból álló, 270 képernyőképpel illusztrált 61 súgótéma nyújt segítséget a Joomla! 1.5 adminisztrációs kiszolgáló oldalán hozzáférhető funkciók és beállításaik, paramétereik kezeléséhez. A szöveget királyi többesben fogalmaztuk meg, hogy a magázó és a tegező stílusú nyelvi kiegészítőhöz egyaránt passzoljon.

Az angol eredetiben több rossz képhivatkozás és URL-cím volt. Ezeket javítottuk és aktualizáltuk. A szöveghez adtunk is hozzá, de vettünk is el belőle. Az eredeti például tartalmazza a Joomla! 1.0 fejlesztési naplóját, azonban ez már oly távolinak tűnik, hogy nem láttuk értelmét lefordítani. Több helyen egy-egy megjegyzéssel azonban kiegészítettük a forrásszöveget, például a Médiakezelőben a Flash fájlfeltöltőről szóló részt, vagy a telepítést bemutató képernyőhöz fűztünk hozzá egy gondolatot a nyelvi kiegészítők installálásáról.

Hogyan használhatom?

Meglévő Joomla! 1.5 telepítésekhez szükség van egy kis frissítőcsomagra. Az alább csatolt archív fájl tartalmát FTP-klienseddel töltsd fel a saját szerveredre.

Ezt követően a Webhely menüben kattints a Globális beállítások menüpontra. A betöltődő képernyőn kövesd a Rendszer hivatkozást. Amennyiben jó helyre töltötted föl a frissítőcsomagot, akkor a Rendszerbeállítások részben a Súgókiszolgáló legördülő listában meg kell jelennie a Hungarian (HU) - help.joomla.org.hu elemnek.

sugobeall

Válaszd ezt ki, majd a Globális beállítások képernyő eszköztárán kattints az Alkalmaz gombra. Ha ettől a gombtól kettővel jobbra megnyomod a Súgó gombot, máris tesztelheted, hogy működik-e az online súgó. A Súgó menü Joomla! súgó menüpontjának választásával egy helyen megtalálod valamennyi súgóképernyőt. A témát a bal oldali betűrendes mutatóban választhatod ki.

sugokep

A teljesen honosított Joomla! disztribúciót is kiegészítettük ezzel a súgófrissítéssel. Aki ezt követően tölti le, annak már nem kell a fenti frissítő fájl tartalmát feltöltenie, csak a régebbi Joomla! 1.5 telepítések esetében van rá szükség.

Bízunk abban, hogy a magyar súgó tovább növeli a Joomla! hazai népszerűségét, és a felhasználók könnyen elsajátíthatják a súgóban közreadott tudásanyagot.

 

Ez mind Joomla!