Az első nemzetközi Joomla! konferencia

J and Beyond logóMájus 30-június 1. között rendezik meg a németországi Wiesbadenben a J and Beyond nevű 1. nemzetközi Joomla! konferenciát. Az ötlet a tavalyi német Joomla!Nap után vetődött föl, nem a Joomla! projekt által hivatalosan szervezett találkozó, mely igazi nemzetközi összejövetel lesz, érkeznek résztvevők a tengerentúlról, Vietnamból és Dél-Afrikából is.

Öt szekcióban 60 előadás, bemutató és gyakorlati foglalkozás szerepel a programban. A szekciókat úgy állították össze, hogy a programozáshoz nem értő felhasználók is gyarapíthassák a tudásukat. Érdekesnek ígérkezik Kai Oswald Seidler, az Apache Friends alapítójának, jelenleg az Oracle/Sun evangélistájának vitaindító előadása az emberekre való odafigyelésről. Andrew Eddie, a Joomla! fejlesztőcsapatának tagja a készülőben lévő Joomla! 1.6 hozzáférés-szabályozását fogja bemutatni. A Joomlaszféra jól csengő nevei, többek közt a SOBI2, a YOOTheme, az RSJoomla is be fog mutatkozni a konferencián.

A Mittwald GmbH, Németország egyik vezető tárhelyszolgáltatója, a rendezvény főszponzora, már az elejétől fogva az ötlet mellé állt. A rendezvény hivatalos támogatói a Nooku csoport Belgiumból, a JoomlArt sablonklub Vietnamból, valamint a Joom!Fish projekt. A Kaltura jóvoltából videón fogják közvetíteni az előadásokat, s fel fogák venni a szekciók programjainak legjavát, hogy azok is megnézhessék, akik nem tudnak személyesen eljönni.

Május 31-én, hétfőn este adják át a J!Oscar-díjakat. Ez a név a "Joomla Open Source Creative and Artistic Recognition" (magyarul: Joomla Nyílt Forrású Kreatív és Művészi Elismerés") kezdőbetűiből tevődik össze. Még be lehet rá nevezni Joomla!-weblapokat, bővítményeket, sablonokat és személyeket. Nemzetközi zsűri fogja kiválasztani a továbbjutókat, melyekre a konferencia résztvevői szavazhatnak majd.

A háromnapos konferencia részvételi díja 99 euró.

J and Beyond reklám

 


Ez mind Joomla!