A vezetőségi blogban közzétett bejegyzésében Ian MacLennan, a produkciós vezetőségi csoport tagja a következőket írja:
"A Mootools 1.2 megjelenése óta egy eléggé bonyolult kérdéssel kell szembenéznünk: Mit tegyünk az 1.5 kódalapjával? A Mootools 1.2-ben történt változtatások annyira jelentősek, hogy ez megbonyolította a lefelé való kompatibilitást a Mootools 1.1-gyel. Ez leginkább a Joomla! 1.0 és a Joomla! 1.5 közti különbséggel hasonlítható össze. Elvégeztük a nagytakarítást, s sokkal egyenletesebbé és tisztábbá tettük a keretrendszert.
Ugyanilyen eset áll fönn a Mootools 1.1 és a Mootools 1.2 között. Az Új Mootools lényeges előrelépést jelent.
Ennek az lett az eredménye, hogy a Joomla-fejlesztők bonyolult helyzetbe kerültek. Használjuk-e az elavult Mootools-verziót, melynek következtében csökkennek a kompatibilitási problémák, s könnyebbé tesszük a felhasználók életét, vagy váltsunk át az új verzióra, s próbálkozzunk az alap keretrendszer egyik metódusával?
Reméljük, hogy a közeljövőben mindez megváltozik.
Ahogy korábban már említettük, Joomla! 1.5-ös terveink közt szerepel a Mootools 1.2-re való frissítés. Ez lehetővé fogja tenni a fejlesztők számára, hogy kiaknázhassák az új verzió nyújtotta lehetőségeket, s a jövőbe mutató programkódot írhassanak.
A Mootools 1.2-t tartalmazó Joomla! 1.5 megjelenésének időpontjául július 15-dikét tűztük ki.
A véres részletek
Korábban adtam ki tesztelésre egy frissítő beépülő modult, mely a JHtmlBehavior osztályt helyettesíti. Ez a beépülő a JHtmlBehavior::framework metódust valósította meg, amit fel is töltöttem az SVN-be. A Mootools-frissítés, melyet a Joomla! 1.5 tartalmazni fog, ebben az irányban fog folytatódni.
Az 1.5 frissítés feltöltése után a beépülő modul az egyik adminisztrátornak az adminisztrációs panelba való első bejelentkezése után kerül telepítésre. Egy üzenet fog megjelenni, melyben megkérdezzük, hogy szeretné-e engedélyezni a beépülőt. A beépülő engedélyezése után a webhely a Mootools 1.2-t fogja használni.
Amikor a beépülő modul engedélyezett, valahányszor betöltődik a keretrendszer Mootools függvénytára, a Mootools 1.2 fog betöltődni a kompatibilitási réteggel.
A frissítés aktiválása remélhetőleg nem lesz negatív hatással a weblapokra. Ha viszont a frissítés mégis problémákat okozna, akkor az adminisztrátorok könnyen le tudják tiltani a beépülőt, s vissza tudják állítani a webhely előző állapotát.
Nagyon örülünk ennek a fejlesztésnek, s hálásak vagyunk a Mootools programozóinak, akik velünk dolgoztak a kompatibilitási réteg biztosításában.
A kódolás folyamatban van. Ha szeretnél hozzájutni, a http://joomlacode.org/svn/joomla/development/branches/mt12 címen megszerezheted."



